2015. április 21., kedd

SZELENCIA 1/3



SZELENCIA
Szerző: Roland W . O .

A titokzatos alak tovább ment a sötét erdő fodrai között, hogy megtalálja az ősi varázslatot. Az arcát elfedte a csuklya, a kezében ott volt a pálcája, amit szorosan magához szorított. Az éjszaka sűrűjében egy ösvényt varázsolt magának a szentélyhez. A szentély elején egy kőbe vájt végtelennek tűnő kis forrásnál áll meg. A forrás vize csillogó kék, mely, ha belenézel, olyan mintha nem lenne vége. Előhúzza kését majd mély sebet vág a tenyerén. A vért a kis forrásba csurgatja, majd a forrásból gyönyörű szirénének kezd el szólni. A kő mögötti sötétség hirtelen megmutatja magát. Egy gyönyörű vízesés.
Közelebb megy a tóhoz és előhúzza újra a pálcáját. A tóban ezer színben tündöklő halak, a levegőben pedig ezer színben tündöklő szitakötők fényesítik meg az éjszakát. Bele mártja a pálcájának a végét a tóba, majd a csillagos ég színeiben tündökölve a pálca erős fénnyel vakítja meg a sötétséget.

ACT I


Feltűzte tűzpirosló haját, majd kezébe fogta a nyilát és tovább indult Ametisz, hogy temrikszekre vadásszon.
A temrikszek a legcukibb lények az egész birodalomban. Testük egy pocoké, végtagjaik akárcsak az emberré és két lábon járnak akár csak az ember. Termetűk kicsi és egy darab szeműk van, melyen gyönyörű hosszú szép szempillák csücsülnek.
Bizony ám, de lelkű olyan, mint a rossz halál. A démonoknak sincs olyan gonosz lelke, mint ezeknek a lényeknek.
Egyszer volt, hogy az első boszorkány szabadjára engedte haragjában az összes temrikszet kivéve egyet. Egy volt kinek szőre nem szénfekete volt, hanem kristály fehér. Az ő szíve másképpen dobogott, az ő szándékai csakis jók voltak. Egy igazi jó lelkű temriksz. Viszont a többi gonosz temriksz falukat pusztított el, és gyermekeket, csecsemőket falt fel. Ezt az első király Plútó nem hagyta tétlenül. Levadászták a temrikszek nagyját, de több is a föld alá menekült, majd az évszázadok alatt elterjedtek a földön. Most irtják őket és bájitalokhoz használják a szeműket.
Ametisz egy gyógyító italt akarsz készíteni, ezért vág egy kis mellékutat vadászatra. A sötét erdő a birodalom távoli részén a határnál terül el. Olyan hatalmas és varázslatos hogy még senkinek sem sikerült feltérképeznie. E erdő viszont nagyon veszélyes és sűrű. Változik és a lények, amik benne vannak még veszélyesebbek. Ezt Ametisz szülei is jól tudták, mikor az erdőhöz közel vettek földet. Ametisz húgával játszott régen, mikor játékuk során az erődbe tévedtek. A bújócska játékban Freya a húga mindig veszett, de ez alkalommal ő nyert. Ametisz és a szülei sosem találták meg a kis Freyat elnyelte a sötét erdő. Ez után Ametisz apja felkötötte magát, az anyja pedig belehalt a gyászba. Hat éve már ennek. Ametisz pedig már hat esztendeje szeli át a sötét erdőt, hogy rá leljen húgára.
Mi borzalmas lényekkel találkozott már, de túlélte. Habár sok heget szerzett, egyet mely jól látható a szeme alatt. Egy mély vágás volt ez, mely a gyönyörű kék szemétől egészen a csókos szájáig tart. Az erdőben viszont ezen a napon történt valami. Valami, ami megváltoztatja az úti célját és talán mégis rá lel a húgára.  
Ametisz befordult egy ösvényre ahol meglátott négy kis temrikszet elhaladni. Lassan, de követte őket, amíg egy zsákutcába nem ért. Látja, ahogy a lények bemásznak egy lila hordónak látszó tárgyba. Habár kisebb volt, mint egy hordó viszont különösen fénylik és csillog. Mintha az éjszakai csillagos ege lenne rá festve, megbűvölve mágiával.
Ametisz megfogja lassan az egyik nyílvesszőjét majd szépen a lila hordóra célozva kilövi. Ahogy megtörik a hordó egy hatalmas dörrenés hal és a hordóból egy nagyon tiszta és éles fény töri ki, ami megvakítja Ametiszt.

 

ACT II


A szeme pusztító ricsajra ébredt. Hatalmas villámok, és pusztító tűzgolyók, melyek a lila égből potyognak. Körülötte semmi puszta, vagy erdő. Óriási kráterek, horizontig kiterjedő sima talaj. A növényzet és az állatok sehol. Ametisz erre ébredt fel ebben a világban. Aztán látta, ahogy az ég egyre jobban közeledik és földrengés rázta meg az egész földet. Egyre közelebb és közelebb került az ég és a föld. Ametisz összehúzta magát a félelemtől. Még sosem félt ennyire, mint most. Maga elé nézett és látta, hogy a lila hordónak semmi baja sincs. Nincs törés, de még egy karcolás sem. Pedig Ametisz nyila nem akármiből készült. Az egyszarvú ürülékéből és acélból. E kettő mindent áttörő erővel rendelkezik. A hordószerű tárgy mégsem tört meg.
A föld és az ég már szinte egy karnyújtásnyira volt egymástól aztán a másik pillanatban már mikor Ametisz felnéz felette a gyönyörű kék ég csillogtatja meg a tájt.
-Vége lenne? – Kérdezi hangosan magát. Maga elé néz, de a lila tárgy már nincs sehol. Ekkor Ametisz kétségbe esik, hogy amit látott valós volt e, vagy csak már annyira kifáradt, hogy hallucinálna. E sok dolgon gondolkodva tér vissza a fő útjára.
Mellette a sűrű erdő, az út pedig még mindig nagyon hosszú. A királyságba tart éppen információért egy bűnözőről, aki tudhat valamit a húgáról. A vadászatnak annyi lett így a gyógyitalt sem fogja már tudni elkészíteni, de nem ezen aggódik Ametisz. Inkább azon, ami abban a szörnyű álomban vagy éppen valóságban történt. Azonban lankad a figyelme a sok problémától nem vesz észre valamit. A sűrű erdőben egy vörös szem tágul nagyra amint Ametisz elhajt előtte mit sem sejtve a veszélyről. E lény lassan elő jön. Egy fekete oroszlán az más nevén Nigrum. Sötét szőre elrejti őt a nagy vadonban. Szép lassan kioson Ametisz mögé. Ametisz megáll egy pillanatra, majd teljes erővel neki rohan az ösvénynek. Mögötte a fekete oroszlán két lépésre van már ahhoz, hogy leteperje Ametiszt. Viszont Ametisz nem először találkozott már Nigrummal egy hatalmas hátra szaltóval megüli a fenevadat majd előveszi a kését. Már épp készül az állat tarkójába vágni a kést, mikor a Nigrum lelöki magáról és berohan a sűrűbe. Ametisz meglepően néz a fekete oroszlán után. – Ez Megörült? Gondolja. Aztán mikor előre néz érdekes dolgot lát. A naplemente sütötte ösvény végében egy kislányt lát hátulról ahogy csóválja a coffba kötött haját. Előre szalad egyből Ametisz. Annyira rohan, hogy lába elé nem néz, így megbotlik, majd véletlenül beesik a sűrűbe onnan pedig leperdül egy óriási dombról.
Lent egy tó mellet ébred. Úgy dönt nem fog tovább menni ideje megpihennie. Az éjszaka szirénének ébreszti fel. A túlparton egy csuklyás alakot lát körülötte csillagos égben tündöklő fényekben. Majd az alak a magasba emeli érdekesen szikrázó pálcáját amiből éles fény vakítja meg Ametiszt. Amint a fény eltűnik Ametisz látja, hogy az alak lassan elsétál az erdőbe viszont ezt nem akarja hagyni így gyorsan megissza a vízen járás eszenciáját hogy utána eredjen. Amikor utol éri a csuklyás alakot és megfogja a vállát az alak megfordul. A csuklyáját lassan leszedi a szél majd meglátja az arcát. Igen, ez ő volt. Ő maga. Ametisz.

ACT III


Ott állnak egymással szembe. A csuklyás Ametisz kezét lassan Ametisz arcára teszi majd megsimogatja a szeme alatt lévő vágást. – Hát te vagy az. – Mondja a csuklyás. Az igazi Ametisz ledermedt a sokktól és elájul egyenesen a csuklyás karmaiba.
Egy faházikóban ébred. A csuklyás Ametisz már várja őt egy forró teával ami jól esik Ametisznek. – Ez hogy lehetséges? Hogy lehetek én te? – Kérdezi. – Én a jövőből jöttem. – Feleli a csuklyás Ametisz. – Szólíts engem Scabienek. – Mondja a csuklyás. Ametisz észre veszi, hogy nincs heg a szeme alatt, de nem ez az első kérdése. –Megtaláltad? Megvan a húgom? – Kérdezi érdeklődve ,majd hozzá teszi:  - Már mint a húgunk. Scabie szellemesen válaszol: - Akkor szerinted itt lennék a múltbeli önmagammal társalogva?
Ekkor átfutott Ametisz agyán vajon hány évvel későbbről jöhetett? Nem látszik rajta hogy öregedet. Hosszú vörös haja viszont már sehol. Rövid fehéren világító frizurája van és furcsa, de mintha fiatalabban is nézne ki Ametisz számára. Így hát a következő kérdése nem más volt, mint hogy hány évvel későbbről jött. Scabie elmesélte, hogy a szelencia kinyitásától eltelt egy év.
Ametisz értetlenkedett. Szelencia? Mi a jó égről beszél? Ekkor elmagyarázta, hogy egy nap talált egy lila hordónak tűnő csillagokban pompázó tárgyat melybe bele mászott négy kis temriksz és kilőve megnyitotta a poklot. De had kezdjem az elején a mesélését ennek a történetnek.

ACT IV


A történet a régi időkben kezdődik. A világot egy birodalom irányította ennek a királya volt Plútó. Bár nem ő volt az alapítója a birodalomnak mégis ő irányította apja kérésére. Plútónak született négy gyermeke köztük három fiú és egy lány. A lány mindig is hősies akart lenni és erős akár a tesói. Mindig is érdekelték a harcok és a királykódás. Mindig is akart sárkányokra vadászni és koboldokat űzni a falukból. Ám ez a feladat nem rá várt. Apja szerette három fia gyermekét, de a lányát kevésbé. Úgy tartotta, hogy ő neki nincs más feladata, mint semmit tenni. A háziasszonyok és lakájok minden feladatott elláttak. Sok év eltelt már a gyermekek mind tinik lettek. Puella hisz így hívták a leányt már majdnem, hogy betöltötte a tizennyolcadik életévét, amikor megelégelte a folytonos bezártságot, és fellázadt. Felforgatta az egész kastélyt, és minden aranyat kidobott az ablakokon. Apja büntetésből a könyvtárba száműzte, hogy tanuljon illemet. Tanára egy csodálatos úriember volt kinek neve Angui volt. Míg Puella könyveket takarított és rendezett el őket Angui tervezett már valamit amit megoszt a lánnyal.
Egyik este mikor Puella bánatosan sírt ágyában Angui mellé ült és elmesélte neki hogy a világban léteznek boszorkány csoportok amik férfiakból álló lázadó varázslókból állnak. Puella érdeklődve hallgatta Angui meséit ezekről a csoportokról. Másnap reggel a férfi elhívta Puellát hogy átadjon neki egy ajándékot. Bementek egy kisebb szobába ahol egy lila hordószerű tárgy állt. Angui így szólt róla Puellának: - Csak mássz bele és képzeld el a legeltitkoltabb álmaidat és mind valóra válnak.
Puellának nem is kellet több. Felnyitotta a szelenciát, majd bele bújt. Lehunyta a szemét és elképzelt egy kalanddal teli világot. Tele szörnyekkel és tűzokádó sárkányokkal, boszorkányokkal és vérrel átitatott óriási csatákkal. Viszont a képzelet és a fantázia erről a világról nem volt valótlan. A szelencia belseje világítani kezdett, majd kilökte magából Puellát. Viszont már nem volt a régi. Puella szemei teljesen feketék lettek. Keze mi oly selymes és puha volt, most érdes és szárazz lett. Lelkének egy darabja ott maradt a szelenciában. Puella ez után megölte Anguit majd az egész királyi szolgáló házat. A vérből varázspálcát varázsolt magának, mely oly hatalmas volt, hogy egy hegyet is képes lehetett elmozdítani.
Apjának egy kis ajándék gyanánt kedvenc kis szörnyeit szabadon engedte a világba, kivéve egyet. Ezek voltak a temrikszek. Puella az első boszorkány lett akinek a szelenciában képzelte magát. A szelencia a poklot, és a vért és halált hozná ránk. Így ettől félve a király összehívta a mágia legnagyobb hatalmas varázslóit és elvarázsoltatta velük a szelenciát, úgy hogy soha ne találja meg senki. De a varázslók között ott volt Glaciem a jégmágus. Senki sem gondolta volna, hogy Glaciem a boszorkány csoportok fő vezetője. Így a varázslatba oda tett egy kiskaput. Legyen, bár olyan ki rátalálhat az szelenciára a világon. Kinek hiányzik a szívének fele és lelke kettő döntést közt dacol, ez a valaki legyen erős és bátor és ne féljen az ismeretlentől.
Ez volt Ametisz. A varázslók összeszövetkeztek abban is, hogy a szelenciát össze kössék Puella lelkével így amíg, vagyis gondolták örökké zárva marad a szelencia Puella lelketlen lesz. Számítottak arra, hogy megpróbálják majd kinyitni a sötét varázslók a szelenciát így a világot ami benne van vissza helyezték Puella megmaradt parányi szívébe hol soha nem tör ki. Viszont így Puella rendelkezik az összes lénnyel amit abban a világban alkotott. Az összes vésszel és vérrel.
Amikor meglőtte a szelenciát Ametisz kiengedte a világára a gonoszt. A szelencia habár összetört, a boszorkány felébredt. Kínt hozott a világra és seregek harcolnak lényei ellen. Ez történt a jövőben és Scabie azért van itt, hogy ezt megakadályozza. – Nem találtad meg a nővéremet? – Ametisz még mindig a nővére után érdeklődik. Nem hagyja nyugodni, hogy e hatalmas harc közben sem talált rá húgára.
Scabie míg Ametiszként hívták megtanult varázsolni. Bejárta az egész birodalmat, de senki nem látta vagy hallott felőle. Freya már csak emlék volt számára is. – De akkor miért tértél vissza? –Kérdezte Ametisz. – Mert kellet a fegyver a szelencia ellen. – Mondta, majd elmesélte ezt is. A szelenciát újra bezárni csak a hatalmas varázslók erejével fitogtató varázserejű tárgyal vagy egy olyan pálcával, ami olyan mágikus erővel bír, mint a szelencia. A pálca, amit készített Scabie nem más volt mint egy képzelet varázsoló.
Ekkor Scabie elővarázsolt egy nyulat melynek szemei olyanok, mint egy bagolyé. Bármit amit elképzel megteremtődik. Csak és csak is ezzel lehet legyőzni és bezárni végleg a szelenciát.

2 megjegyzés:

  1. Szia, Roland! :) Hamarosan kész lesz a kritikád! :)
    Ölel, Brigi
    http://kritikatolunk.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
  2. Szia! :)
    Nagyon érdekes a történeted, de elég sok hiba van benne, nyelvtaniak, elírások egyaránt. Ha szeretnéd, privátban elküldöm azokat, amik jobban szemet szúrtak :)

    VálaszTörlés